Galéria

2010. évi Falunap Vérteskozmán

A Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület 2010. június utolsó szombatján tartotta hagyományos Falunapját.

Az Egyesület közhasznú tevékenysége közé tartózik a sokoldalú kulturális hagyományőrzés támogatása.

Az idén június 26.-án szombaton a kicsi, de nekünk oly kedves kozmai templomban délután Szép Ernő Imádság című versével köszöntöttük vendégeinket. Ezt követően nagy sikerű hangversenyt adott Licsák Attila a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzős hallgatója Johan Sebastian Bach, Friedrich Chopin és mások műveiből.  A sikeresen bemutatott tételek előadását megismételt vastapssal köszönte meg a zsúfolásig megtelt templom hallgatósága.
A Falunap hagyományos folytatása a közösség szellemét ápoló közös vacsora a Millenniumi oszloppal díszített Fő téren és Vérteskozma egyetlen utcáján a Fő utcán az utcabál.
Az utcabálhoz a jó hangulatot a gánti Német Hagyományőrző Táncegyüttes teremtette meg, amikor először a tucatnyi fiatal pár mutatta be tánctudását a Fő utcán, majd őket követték jó hangulatú fergeteges táncukkal a felnőtt csoport tagjai.
A meleg estén a fergeteges bemutató után jól esett a közösen főzött marhapörkölt, melyhez mindenki maga hozta a hangulatot fokozó innivalót.  Ilyenkor, a helyiek speciális pálinkáját, kínált borait lehetetlenség kóstolás nélkül hagyni.
Köszönetünk a zongora előadásért Licsák Attilának és a hangulatos és lendületes német táncok bemutatásáért a gánti Német Hagyományőrző Tánccsoportnak.

Herke Zsolt dr.

Kategórialista
2010_Falunap_Ganti_fiatalok1
2010_Falunap_Ganti_tancosok1
2010_Falunap_Ganti_tancosok2
2010_Falunap_Licsak_Attila

 

Tételek 
 

 

Phoca Gallery